Az étrend kiegészítésére mindenkinek, aki a normál étrenddel nem tudja biztosítani a szervezete számára a megfelelő kalciumbevitelt. A 2014-ben végzett Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot Vizsgálat (OTÁP) szerint a 18 és 60 év közötti nők több, mint harmada (37%), illetve a 60 év feletti nők több, mint a fele (62%) esetén a kalciumbevitel nem érte el a felnőttekre vonatkozó napi beviteli referenciaérték (NRV)70%-át.1
A Béres CalciviD 7 filmtablettaalkalmazását javasoljuk:
Kalciumban szegény étrend esetén (Kevés tejterméket fogyasztók, a tejtermékeket bármilyen ok miatt kerülők)
Fiatal felnőtt korban a megfelelő csonttömeg kifejlődésének elősegítésére
Várandós és szoptató édesanyáknak
Hölgyeknek a változókor (meno-pauza) alatt és azt követően
Az ülő, vagy mozgásszegény életmódot folytatóknak
A gyakorta fogyókúrázóknak (hiányos táplálkozás)
Miért fontos időben figyelnia csontok egészségének fenntartására?
A csúcscsonttömeg a harmadik életévtized végére alakul ki, nőknél néhány évvel korábban fejeződik be a csonttömeg gyarapodása. Ezután, már fiatal felnőttkorban megkezdődik a csontvesztés, majd nőknél a menopauza körüli időszakban a csontfogyás jelentősen felgyorsul.
Az Osteokinon formula tartalmazza a K-vitamin két formáját (K1- és K2-vitamin):
A K-vitamin szerepet játszik a normál véralvadásban, és hozzájárul a normál csontozat fenntartásához.
A K-vitamin megnevezés egy zsírban oldható vegyületcsaládot takar, amelynek a természetben előforduló tagjai jellemzően a K1-vitamin, más néven fillokinon és a K2-vitamin, azaz a menakinonok csoportja.
Étrendünkben aK1-vitaminforrásai főként a zöld leveles növények (spenót, saláták, brokkoli, káposzta),
aK2-vitaminhozpedig inkább állati eredetű élelmiszerek, például máj, húsok, sajt, tojás fogyasztásával juthatunk hozzá.
Miért fontos komplex készítmény alkalmazása?
A csontozat egészsége szempontjából a két alapvetően fontos tápanyag a kalcium és a D3-vitamin. A kalcium a csontok legfontosabb építőköve, a szervezetben található kalcium 99%-a a csontszövetben található. Ahhoz, hogy a kalcium eljusson a tápcsatornából a csontszövetbe, elengedhetetlenül fontos a D-vitamin jelenléte is. A D-vitamin hozzájárul a kalcium és a foszfor normál felszívódásához/hasznosulásához. A D-vitamin hozzájárul a vér normál kalciumszintjének fenntartásához.
A Béres CalciviD 7 filmtabletta komplex összetételének köszönhetően magnéziumot, mangánt, cinket, valamint a K-vitaminokat is biztosít, amelyek ugyancsak hozzájárulnak az egészséges csontozat fenntartásához.
Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz marketing jellegű cookie-kat engedélyezhet, amivel elfogadja az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat.